A tömeges strasbourgi kérelmek, óriási kártérítések kora leáldozott.
Óriási visszhangot váltott ki a sajtóban és a közösségi médiában egyaránt a 2017. január 1. napjától hatályos jogi szabályozás, amely alapján a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak "kártalanításra jogosultak" a fogvatartási körülmények embertelen volta miatt.
Nem túlzás azt állítani, hogy a társadalom jelentős részében e jogintézmény úgy jelenik meg, mint hogy "még pénzt is fizet az állam a bűnözőknek." Mítoszok ledöntésére nem vállalkozom, helyette szakmai oldalról próbálom körbejárni a témát.
Szinte folyamatosan címlapon szerepeltek azok a hírek, amelyek szerint a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) milliós kártérítéseket ítél meg fogvatartottaknak azért, mert a magyar börtönkörülmények nem felelnek meg az európai minimumnak.
Az EJEB eljárását az alapozta meg a magyar ügyekben, hogy nem volt olyan jogorvoslat Magyarországon, ami a sérelem orvoslására akár csak elvben is alkalmas lehetett volna. (Például a polgári pereket a büntetés-végrehajtási szervezettel szemben sorra elveszítették a fogvatartottak, mivel a jogszabályok szerint a büntetés-végrehajtásnak ún. "befogadási kötelezettsége" van, tehát akit a bíróság arra ítél, kötelesek elhelyezni. Talán ez logikus is.) Magyarországnak - mint az Európa Tanács tagállamának - kötelessége az alapvető jogokat ért sérelem miatti hatékony jogorvoslati jog biztosítása. Ez a jogi kötelesség tehát nem a "kifizetés", hanem olyan fórum biztosítása, ahol panaszkodni lehet a körülmények miatt és azt érdemben meg is tudják vizsgálni. Elsődlegesen tehát olyan jogi lehetőséget kell biztosítani az Európa Tanács tagállamainak, ahol az ezzel kapcsolatos igényérvényesítési lehetőség, a bírósághoz fordulás megoldott. Ezzel volt sokáig adós Magyarország, ezért az elmúlt években sok millió forint kártérítést fizetett ki az EJEB előtt elveszített eljárások miatt fogvatartottaknak.
Ennek kiküszöbölésére, a jogorvoslati rendszer reformjaként az Országgyűlés 2017. január 1-jei hatállyal módosította a büntetések végrehajtását szabályozó 2013. évi CCXL. törvényt (a továbbiakban: Bv. tv.). A módosított jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy a fogvatartottak Magyarországon kifogásolják a fogvatartásük körülményeit és a büntetés-végrehajtási bíró dönthessen arról, hogy jár-e kártalanítás és ha igen, mennyi. (A kártalanítás és a kártérítés köznapi értelemben szinonim, jogi értelemben viszont különböző fogalmak, de jelen írásban szükségtelennek tartom az eltérő szóhasználat részletes magyarázatát.)
Ennek a rendszernek jogászként számos kritikáját lehetne megfogalmazni, de erről talán majd egy külön írásban. Ami a lényeg: Az EJEB a 2017. novemberében a Domján kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében úgy foglalt állást, hogy az új magyar jogintézmény megfelelő jogorvoslat a fogvatartottak számára:
"A Domján kontra Magyarország ügyben hozott, 2017. november 23-án közzétett határozatában a Bíróság az újonnan bevezetett jogorvoslati mechanizmusok hatékonyságát vizsgálta. Megállapította, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a preventív és a kompenzációs jogorvoslat egyaránt alkalmasnak bizonyul a börtönzsúfoltságból – és egyéb, nem megfelelő fogvatartási körülményből – eredő egyezménysértések hatékony orvoslására, továbbá a kompenzációs jogorvoslat során megítélhető kártalanítás napi összegét is a Bíróság gyakorlatának megfelelően határozták meg.
Figyelembe véve, hogy a kérdéses jogorvoslatok a Bíróság által támasztott hatékonysági kritériumoknak megfelelnek, a jelen ügy kérelmezője, valamint az ő helyzetében lévő más személyek is kötelesek kimeríteni az újonnan bevezetett jogorvoslati lehetőségeket." (Részlet az Igazságügyi Minisztérium sajtóközleményéből)
Mit jelent mindez a kérelmezők számára?
Azt, hogy a folyamatban lévő ügyekben, amelyekben a kérelmezőknek lehetősége lett volna Magyarországon is kártalanítást kérni, de ezt nem tették, az EJEB borítékolhatóan el fogja utasítani a kérelmeiket. Újabb strasbourgi kérelmeket benyújtani pedig azonos tárgyban, azonos okból gyakorlatilag nem érdemes, azok kimenetele eleve eredménytelennek látszik.
Nem azért fogja elutasítani, mert akár ők, akár jogi képviselőjük valamit rosszul nyújtott be Strasbourgba, hanem azért, mert rendelkezésre állt olyan hazai jogorvoslati lehetőség, amit a strasbourgi kérelem előtt igénybe kellett volna venni, de nem tették.
A szerencsétlen a történetben az, hogy a jogsérelem megszűnését követő 6 hónapos határidőn belül lehet az EJEB eljárását kezdeményezni. Az új magyar jogszabály erre szintén 6 hónapot biztosít 2017. január 1-i hatályba lépésétől, ami az ezt követően indult ügyekben szintén az embertelen fogvatartási körülmények megszűnésétől (egyes új intézetekben való elhelyezés kivételével praktikusan a szabadulástól) számítódik. Meggyőződésem, hogy kérelmezők százai, de lehet, hogy ezrei esetében úgy telt le a határidő, hogy csak annak elteltét követően, utólag derült ki, hogy az új magyar rendszer megfelel az EJEB gyakorlatának, azt Strasbourg elfogadja.
A példa kedvéért, ha valaki 2017. január 1. előtt adott be a fogvatartása embertelen körülményei miatti kártérítési igényt Strasbourgba, de 2017. január 1-je és 2017. június 30. napja között nem adott be Magyarországon a Bv. tv. szerinti kártalanítási kérelmet, akkor ő legjobb esetben is 2017. november végén értesülhetett arról, hogy a magyar eljárásra Strasbourg "rábólintott", azaz az ő kérelmét elfogadhatatlannak fogják nyilvánítani, mivel nem nyújtotta be itthon azt a jogi igényt, amit benyújthatott volna.
Kérdés, hogy honnan kellett volna tudni korábban, hogy mit fog dönteni tavaly év végén az EJEB? Természetesen sehonnan.
A fentiek egyszerűbb megértése érdekében nézzünk néhány "börtönkártérítéssel" kapcsolatos tévhitet. Ezekkel a mindennapi ügyvédi munkában rendszeresen találkozom, ezért fontosnak tartom ezek tisztázását.
TÉVHIT 1: A bűnözőknek 2017. január 1-jétől kártalanítás jár.
VALÓSÁG: A kártalanításra nem bűnözők jogosultak, hanem mindenki, akinek valamilyen alapvető jogát sérti az állam. Az embert megilleti az emberi méltóság (igen, azt is, akit gyilkossággal gyanúsítanak, de azt is, akit emiatt jogerősen elítéltek emberölésért), így senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy ha már kis helyre van másokkal összezárva, akkor végignézze az "alapvető biológiai szükségletek minden reggeli ülve történő kielégítését", hogy puszta kézzel tisztítsa ki az eldugult WC-t, hogy az éjszakáit úgy töltse a bolhás matracon, hogy szétcsípkedik a mindenféle bogarak, hogy ne tudjon napokon keresztül kezet mosni, hogy hétfőn be kelljen jelenteni előre azt, hogy szerdán fájni fog a feje és Algopyrinre lesz szüksége.
Mint ahogy teljesen természetes dolog az, hogy ilyen megalázó bánásmód nem érhet minket az okmányirodában, vagy a földhivatalban, a börtönökben ugyanúgy gondoskodni kell az emberhez méltó minimumfeltételekről. A szabadságvesztés célja a személyi szabadság büntetési célú elvonása, az előzetes letartóztatásé pedig a büntetőeljárás lefolytatása (tehát pl. hogy a gyanúsított ne tudjon megszökni, ne tudjon bizonyítékokat eltüntetni, stb.), nem pedig a fogvatartott személyek megalázása.
Az tehát, hogy jogsérelem-ér e minket, vagy sem, nem attól függ, hogy követtünk-e el bűncselekményt, vagy sem. Még csak nem is az intézménytől, hiszen pl. a kórházban is megilleti a betegeket az emberi méltóság, konkrét betegségtől függetlenül.
TÉVHIT 2: A kártalanítás automatikusan jár mindenkinek, aki börtönben van, vagy volt. ("A rokonom ... évig volt börtönben. Szeretnénk kérni azt a milliós kártérítést.")
VALÓSÁG: Nem. A Bv. tv. szerint "kártalanítás jár az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a fogvatartása során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény, különösen az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás (a továbbiakban együtt: alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények) által előidézett sérelem miatt."
Magyarországon kevés bv. intézet felel meg a fogvatartás minimumszabályainak, de ilyen pl. a szombathelyi, a veszprémi, a tiszalöki intézet. A fogvatartás helye nagymértékben meghatározza a körülményeket, de a Bv. tv. további feltételeket, korlátozásokat is tartalmaz pl. arra, hogy milyen határidőben jogosult a fogvatartott benyújtani a kérelmét.
A körülményeket (a zárka mérete, zsúfoltsága, a fény, a mosakodási lehetőség, a WC elválasztása, stb.) minden esetben egyedileg mérlegeli a hatóság (legalábbis a törvény ezt követeli meg). A mérlegelésnek korlátot szab az, hogy a Bv. tv. szerint naponta 1200-1600 forint közötti kártalanítás állapítható meg. Ezt megszorozva a fogvatartásban töltött napok számával azt láthatjuk, hogy pl. 1 év börtönért - hangsúlyozottan elvi szinten - 365x1200=438.000 forint és 365x1600=584.000,- forint közötti kártalanításra lehet jogosult egy fogvatartott.
Fontos, hogy a kártalanítási igény benyújtását megelőzően a törvény kötelezővé teszi a fogvatartott számára, hogy a fogvatartás körülményeit az intézet parancsnokához címzett panaszban sérelmezze.
E rendelkezéssel a jogalkotó azt szeretné biztosítani, hogy a kártalanítás célja valóban az okozott sérelmek valamilyen szintű kompenzációja legyen, ne pedig automatizmus.
Ami a rendszer hibájának tekinthető, véleményem szerint a kártalanítás megítélésének, összegszerűségének automatizálása. Ha ezeket a körülményeket az ember egy kórházban kénytelen elszenvedni, akkor a polgári perben egy polgári jogász szakember, a bíró fogja megítélni a konkrét ügyben odaítélhető vagyoni kompenzáció összegét. A perben rengeteg tanút hallgat majd meg a körülményekre, esetleg szakértőt is kirendel a bíróság, és így tovább. A Bv. tv. szerinti kártalanítási eljárásban pedig egy olyan bírónak kell erről döntést hozni, akinek a szakmai ismeretei nem a polgári jogi, kártérítési jogi területre specializáltak. Úgy gondolom, hogy a polgári jogi jellegű jogvitákat nem lehet táblázat és számológép alapján elbírálni.
Ugyancsak probléma, hogy a bv. intézet nyilatkozatát a bírósági gyakorlat egy polgári perben mindössze "a fél nyilatkozatának" tekinti, tehát azt bizonyítékokkal kell alátámasztani. Számos büntetés-végrehajtási bírói döntés viszont a bv. intézet nyilatkozatát a körülményeket illetően tényként fogadja el, ez pedig 180 fokban szembe megy a polgári perjog és a polgári jogi kompenzáció alapvető elveivel, legyen annak neve kártérítés, kártalanítás, sérelemdíj, vagy bármi más.
A kártalanítási eljárást az összes többi, a büntetés-végrehajtási bíró hatáskörébe tartozó eljárással szembeállítva azt mondhatjuk, hogy a két ügycsoport érdemi tartalma alapvetően különbözik. Hogy ez a szabályozás másik nézőpontból - a polgári jogok korlátozásának oldaláról - vizsgálva mennyire állja ki az alkotmányosság és az idő próbáját, a jövő zenéje lesz.
A probléma elsődleges megoldása a fogvatartás körülményeinek általános javulása lenne. Hangsúlyozottan nem a köznapi értelemben vett kényelmi faktorokra gondolok: nem tükörsima csempéről, vagy a masszázsfotelről van szó, hanem arról, hogy ne kelljen 8-10 (vagy sokkal több...) embernek egy kis légtérben úgy létezni, hogy a helyiség a WC funkcióját is minden válaszfal nélkül ellátja.
A cikkben foglaltak a saját jogi álláspontomat tükrözik. Az itt írtak nem tekinthetőek jogi tanácsadásnak. Utóbbira kizárólag személyes konzultáció alapján van lehetőség.
Felhívom a tisztelt olvasók figyelmét, hogy jelen írás kizárólag a közzététel idején hatályos jogi szabályozást mutatja be, tartalma az időmúlással elavulttá válhat.
