Régi idők ügyvédsége - I. rész
2018. október 28. írta: Védőügyvéd

Régi idők ügyvédsége - I. rész

Az ügyvédség társadalmi megítélése a XX. század elején

Praktizáló ügyvédként pontosan tudom, hogy az ügyvédségnek milyen a társadalmi megítélése (az a bizonyos közbizalom), mit gondol rólunk, mennyire tart minket a mindenkori hatalom, és hogy milyen nehézséggel kell nap, mint nap szembenéznünk a munkánk során. De igazunk van-e akkor, amikor azt mondjuk, hogy "bezzeg régen jobb volt"?

Dr. Oppler Emil budapesti ügyvéd "Az ügyvédkedés művészete" című műve 1929-ben az Országos Ügyvédszövetség díjnyertes munkája volt. A most induló sorozatban ebből idézek részleteket, szembeállítva napjaink viszonyaival, saját gondolataimmal.

Közösségi oldalak kommentjeit olvasgatva az "ügyvéd" napjainkban az következő sztereotípiákkal jellemezhető: gazdag, erkölcstelen, pénzért mindenre képes, kizárólag anyagi érdekek mentén mozgó szereplője a közéletnek. Az biztos, hogy semmiképpen sem pozitív karakter.

Nézzük, hogy látta ezt az ügyvéd a XX. század elején:

"Az ügyvédség sehol a világon nem népszerű, de különösen hazánkban indokolatlan ellenszenv tárgya. A kis ember nem azt az ügyvédet látja, aki őt védi, aki kiverekszi igazát, kikaparja igényét, hanem csak azt, aki vele szemben jogos magánjogi igényt képvisel és azután be is hajt... jól jellemzi Eötvös Károly a nagy közönség és az ügyvéd viszonyát a következőkben: "Úgy vannak vele, mint a gyógyszertárral. Ainek nincs szükséges rá, - elkerüli. Akinek szüksége van rá, - az is fél tőle. S akik felkeresik, azok is azt hiszik, hogy többe kerül, mint amennyit ér..."

Az új ügyvédi törvény (2017. évi LXXVIII. törvény az ügyvédi tevékenységről - Üttv.) 2018. január 1-jén lépett hatályba és számos ponton a korábbi szabályozáshoz képest "meglehetősen mostoha" az ügyvédséggel. Emellett 2018. január 1-jén hatályba lépett az új Polgári Perrendtartás is (2016. évi CXXX. törvény), amely - nem túlzás - abszurd feltételekhez köti a perindítást és ezáltal megtizedelte a pereket és a polgári peres képviseletet ellátó ügyvédeket is.

Napjaink jogalkotása az ügyvédséggel nem kegyes. Vajon ez új jelenség? 

"A hatalmasok sem voltak sohasem barátai az ügyvédségnek. Izgága embereket láttak és látnak bennünk, akik a nyugalmat veszélyeztetik, akik miatt sok mindenre vigyázni kell, akik a célok gyors, sima és kíméletlen megvalósítását megakadályozzák. Mégy oly kiváló emberek, mint I. Napóleon és II. Frigyes porosz király is "ki szeretnék vágatni minden ügyvéd nyelvét, aki azt a kormány ellen használja." A francia konvent 1790. szeptemberében eltörölte az ügyvédi kart és a jogi oktatást. Nálunk pedig a proletárdiktatura 1919-ben eltörölte az ügyvédi kamarákat és megszüntette az ügyvédi foglalkozást, "mint felesleges intézményt"... 

...amint látjuk, mai társadalmunkban nincs valami nagy becsülete az ügyvédségnek. Pedig nem mindég volt így. A régi ügyvéd Magyarországon hatalmas volt: nagy a tekintélye, biztosított vagyoni jóléte és nagy hatásköre. Holott Verbőczy panaszkodik arról, hogy az ügyvédek nem elég műveltek. Hol voltak - aránylagosan is - a mai magyar ügyvédi tudástól?" 

A Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásában e sorok írásakor 11246 bejegyzett ügyvéd szerepel, ebből 6188 ügyvéd Budapesten.

Ez több kérdést is felvet túl azon, hogy a szám maga sok, vagy kevés. Jó-e az, hogy ilyen sok ügyvéd van? Hogyan függ össze az ügyvédi kar létszáma a munkadíjak összegével, az ügyvédi munka minőségével, az ügyvédi hivatás tekintélyével? Minél több ügyvéd osztozik az adott méretű piacon, az ügyvédi munkadíjak annál alacsonyabbak. Ez persze előnyösen hangzik a társadalom számára. Viszont minél kevesebb a munkadíj, annál alacsonyabb a minőség is: ha tetszik, ha nem, a minőségi munkavégzéshez szakmai felkészültség, korszerű, naprakész elméleti és gyakorlati ismeretek szükségesek, ez pedig mind pénzbe kerül: minél több időt fordít az ügyvéd arra, hogy megélhetéséről gondoskodjon, annál kevesebb ideje van önképzésre, annál inkább hajszolja a megbízásokat ahelyett, hogy kevesebb megbízást vállalna magasabb megbízási díjért. (Az ügyvédi munka és a megbízási díj összefüggésének ez csupán egyetlen olvasata, a megbízási díjjal külön írásban fogok foglalkozni.)

Sajnos napjainkban a médiából sem ismeretlenek olyan történetek, amelyek néhány ügyvéd magatartása miatt rendkívül rossz fényt vetnek a teljes ügyvédi karra. Személyes tapasztalatom az, hogy a gátlástalanság korában a tisztességesen működő, kollegális, az etikai szabályok betartására kínosan ügyelő, ügyvédek kifejezetten versenyhátrányban vannak.

De hogy volt ez 1929-ben?

"Az ügyvédség Magyarországon erkölcsi és anyagi elismerés tekintetében 1870. és 1890. évek közé eső két évtizedben élte fénykorát. A szám rohamos szaporodása az 1913. és 1923. közötti évtizedben nem javította a minőséget. Amilyen arányban növekedett az ügyvédek száma, olyan arányban csökkent az ügyvédek tekintélye... a tolongás szükségszerűleg súrlódásokkal jár. A súrlódás először a tekintély zománcát koptatja le.

Az anyagi helyzet romlása természetszerűleg a társadalmi szint süllyedésével is jár. Elszegényedő ügyvédség elszegényedő ethikát von maga után..."

Végül kicsit vissza az ügyvédi munkadíjra. A büntetőügyben eljáró kirendelt védő óradíja 5.000,- forint, ezt viszont csak az eljárási cselekmények (pl. rendőrségi kihallgatás, bírósági tárgyalás) időtartamára kapja meg az ügyvéd. Ezekre viszont fel is kell készülni, sokszor több száz, de nem ritkán több ezer oldalas anyagokból. A jogalkotó ezt az ún. "felkészülési díjjal" honorálja, ami (az eljárási cselekmény hossza szerint) óránként 1.000,- forint. Aki járt már autószerelőnél, hívott vízvezeték-szerelőt, vagy dolgozott nyári diákmunkán gyorsétteremben, ezen csak nevetni tud (kínjában). Nevetséges (de inkább megalázó, szánalmas) volta hűen tükrözi az ügyvédség társadalmi megbecsülését.

Hozzáteszem: erről mi, az ügyvédi kar is tehetünk, hacsak nem kizárólag mi tehetünk róla...

Probléma bőven van. Nem győzöm hangsúlyozni, ezek nem csak az ügyvédség részéről problémák, hiszen az ügyvédhez forduló állampolgároknak a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást kell (kellene) kapniuk.

A fentiekből látszik, hogy száz évvel ezelőtt a budapesti ügyvédet pontosan ugyanazok a problémák foglalkoztatták, mint napjainkban. De mit látott megoldásként a régi idők ügyvédje? Érdemes lenne ma is elgondolkodnunk rajta...

"Az ügyvédség még sem törődik azzal, hogy az a változás nemcsak anyagi, hanem társadalmi szempontból is gyengítette helyzetét, hanem fenséges hivatása gyakorlásában továbbra is védelmezője maradt a gyengéknek, az elnyomottaknak s előharcosa a jogok kiterjesztésének és szabad gyakorlásának!"

A csökkenő tekintély felemelésére és visszahódítására több eszközünk volna, amelyek párhuzamosan alkalmazandók:

1. Az ügyvédség előképzésének kimélyítése és szigorítása.

2. Az ügyvédi továbbképzés.

3. Az ügyvédség mint kar, jobban megszervezendő. A papnak és katonának főkép az erős szervezet, az abban rejlő hatalom és összetartás biztosítja a megbecsülést. Az erős összetartás hiányzik az ügyvédségnél. Csak minden pártpolitikától és felekezetieskedéstől mentes szilárd kari-érdekképviseleti szervezkedés útján segíthet magán, nyerheti vissza a tőle elvett jogterületet, hódíthat munkaalkalmakat s szerezhet közbecsülést.

4. A felsőbb bírói állásoknak legalább fele minimum 10 év gyakorlattal bíró ügyvédekkel töltendő be.

5. Végül az ethikailag vétkezőknek könyörtelen kiirtása.

Ethikai törvény ellen vétkezőkkel szemben szigorú fegyelmi bíráskodás és ügyvéd-társadalmi bolykott. Gondoljuk meg, hogy minden egyes ügyvédnek ethikai botlása - népszerűtlenségünk mellett - mint árnyék esik az egész ügyvédi karra..."

Nincs új a nap alatt...

 

(Az idézetek forrása: Dr. Oppler Emil: Az ügyvédkedés művészete. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1929.)

süti beállítások módosítása